Gyerekbirodalom

Egy birodalom ahol a gyerekek álmai valóra válnak! Bármi a téma tőlem kérdezz bátran.

Budapesti látványosságok!


Én egy budapesti lány vagyok szóval szívesen elkalauzollak benneteket a nagyvárosban. Ezt azoknak készítettem akik folyton úton vannak és szeretnének már egy kicsit utazás közben kikapcsolódni. Őket nem nagyon érdekelnék a sztárhírek. Kezdem sorolni azokat a helyeket ahová érdemes elmenni ha valaki Budapesten jár.


A 0 kilométer kő


0_kilometer_ko.jpg


A Clark Ádám téren található a "0" km kő szobor. Magyarországon az országúti távolságokat ettől a ponttól mérik. 1975-ben Boros Miklós készítette ezt a 3 méter magas mészkőszobrot. Ezen a téren található még a Budavári Sikló, kilátás nyílik a Lánchídra valamint az Anygyalos Címer is megtalálható a sikló melletti várfalon.


"Cipők a Dunaparton"

dunaparti_cipok.jpg


A Pesti alsó-rakparton, az Országház közelében található ez a szoborkompozíció. 2005. április 16-án avatták fel a pesti Duna-parton. Az emlékmű azoknak állít emléket, akiket nyilaskeresztes fegyveresek 1944-45-ben a Dunába lőttek. Pauer Gyula a Kossuth-díjas szobrászművész és Can Togay 60 pár, az 1940-es évekből való, korhű lábbelit formált meg vasból. A parti szegély temeskövére erősített cipők mögött negyven méter hosszú kőpad húzódik.


Anonymus szobra

anonymus.jpg


A XIV. ker. Városliget, Széchenyi szigeten (Vajdahunyad vára) található. Az 1,9 méter magas bronz szobrot 1903-ban Ligeti Miklós készítette. Az "Anonymus" latin szó, magyarul névtelent jelent. Így nevezzük azt a történetírót, aki a Gesta Hungarorum című művében megírta a magyarság őstörténetét és a honfoglalást, de nevéről és személyéről semmi közelebbit nem tudunk.


Budai vár

budai_var.jpg


A régi palotavár alapjait még IV. Béla király vetette meg 1255-ben. A régi erődítés helyére Zsigmond király és császár (1387-1437) épített palotát, és ezt bővítette Mátyás király (1458-1490). A törökök a hódoltság 150 éve alatt a régi palota teljesen tönkrement, majd Mária Terézia (1740-1780) uralkodása alatt, Hillebrandt barokk stílusban építette újjá. Ez a palota is a réginek sorsára jutott, az 1849-es ostromot követő tűzvész elhamvasztotta. A századfordulón történt újjáépítés teljesen elfedte a régi várfalakat, és csak később kerültek elő az ódon, történelmi falak. Az építkezés 1904-re fejeződött be. A második világháború végén ide szorították vissza a német csapatokat, s a budapesti ostromot követően a palota teljesen kiégett. Jelenleg három nagy múzeum és a Széchenyi könyvtár működik benne. A könyvtár ritkaságai közé tartozik a 32 Corvina, a Pray kódex, Anonymus Gestája és Szenci kódex is. Külön kezelt gyűjteményben őrzik Kossuth, Deák és a magyar nagy történelem más nagy alakjainak könyvtárát.


Bodor-kút (Margitszigeti zenélő kút)


bodor-kut.jpg


A Margitsziget északi részén található a Bodor-kút, mely nevét egy székely ezermesteréről kapta, Bodor Péterről. A mester 1820-ban készítette a marosvásárhelyieknek. A szigeten 1936-ban építették fel a kutat, mely az eredeti másolata. A kutat zenélő kútnak is hívják, mivel minden órában dallamokat játszik. Eredetijét egy vízhalytotta szerkezet szólaltatta meg. A kupolán található aranyozott Neptun szobor egy nap alatt forog körbe. Érdemes meglátogatni a Margitszigetet. 


A Budapesti Citadella


citadella.jpg


A Citadella a Gellérthegy tetején fekvő erőd, melyet az 1948-49-es szabadságharc leverése után, 1854-ben emelt a Habsburg uralkodóház. Az UNESCO a budai Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt a Gellérthegyet 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánította. A 220 méter hosszú, 12-16 méteres falmagasságú erődöt Julius Jakob 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 1
Heti: 16
Havi: 28
Össz.: 18 035

Látogatottság növelés
Oldal: Budapest látványoságai
Gyerekbirodalom - © 2008 - 2024 - gyerekbirodalom.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »